Diákújságíróink cikkei

Ha vasutas szeretnél lenni, ezért válaszd a Kandót!

Szerző: Ács Máté 9.A

Kedves Nyolcadikos!

Elmesélem miért szeretnék vasutas lenni. Remélem ezzel az írásommal segíthetek neked, mint pályaválasztás előtt álló nyolcadikosoknak.

Korábban Budapesten éltem, és ott szerettem meg a buszokat, járműveket. Nagymamám a BKV-nál dolgozott, és rengeteget hallottam a munkájáról. 6 éves lehettem, mikor a környékre költöztünk, ekkor kezdtek egyre jobban érdekelni a vonatok.

Mikor nyolcadik évfolyamba léptem, magyar – történelem szakos tanár szerettem volna lenni, aztán pedig festő édesapám miatt. Végül úgy döntöttem, ez sem nekem való.

Nagy dilemmában voltam a jelentkezési lap leadása előtt. A földrajz tanárom jelezte nekem, hogy nézzek utána ennek az iskolának, vagyis a Kandónak, mert úgy véli, nekem való lenne, hiszen itt van vasúti képzés. Végül úgy döntöttem, hogy mozdonyvezető szeretnék lenni. Bár mozdonyvezető képzés nincs 9. évfolyamtól, de a Kandóban a vasútforgalmi szolgálattevő technikusi végzettség kiváló alapként szolgálhat ehhez.

Átbeszéltük a szüleimmel és elhatároztam, hogy kollégista leszek. A puding próbája az evés, így belevágtam, jelentkeztem, de előtte tájékozódtunk az iskola honlapján, megkérdeztünk ide járó ismerősöket, megnéztük az iskola Facebook oldalát, utána néztünk a környékének is, ami nagyon hívogató volt.

Miért lehet szerintem neked is jó a vasutas pálya?

Úgy gondolom:

  • jók a fizetések, amivel meg lehet alapozni a jövőnket,
  • megbízható, hiszen állami cég és az ország egyik legnagyobb munkáltatója,
  • sokszínű munkahely,
  • nagy erőgépekkel, lehet dolgozni szakmától függően persze,
  • sok a szabad idő, hiszen műszakos a munkarend.

Nyugodt szívvel ki merem jelenteni, válaszd a Kandót, hiszen az iskolában kellemes a közeg, nem azt érezed, hogy haza akarsz menni, hanem maradnál még. Ugyanezt elmondhatom a kollégiumról, kiváló a társaság, otthonosan érezheted magad. Rendesek a kollégiumi nevelők, ha kell, segítenek, amiben tudnak, és a szakkörök keretében választhatunk a kikapcsolódási lehetőségek közül. Ezek az érvek remélem segítettek a választásban. Bátran jelentkezz a Kandóba!