
Könyvajánló egy diákunktól – Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Szerző: Hamza Elizabet 11.B
Az egész történet Lousia Clark szemszögéből ismerhetjük meg, aki a munkakeresés céljából Traynorék rezidenciáján köt ki. Családja kisegítése miatt kénytelen Will Traynor ápolójaként dolgozni, aki az elején nem kicsit nehezíti meg Lousia dolgát, ami persze érthető, hiszen a fiatal férfi élete egyik napról a másikra gyökeres fordulatot vett. Egy súlyos baleset következtében egész életére lebénul. Ezt pedig lehetetlenség feldolgozni egy olyan extrém életet élő embernek mint Will.
Hol is kezdjem?
Először nem is akartam elolvasni ezt történetet. Túl sok fájdalom és negatív érzelem van benne, de mégis csak rávettem magam és elolvastam. Egyáltalán nem bántam meg, hiszen nagyon érdekes, ugyanakkor mégiscsak szomorú témát dolgoz fel.
Imádtam a két karakter közötti ellentéteket. Míg Will a baleset következtében kényszerült egy helyen maradni, addig Louisa az életviteléből adódóan nem hagyta el még a várost sem nagyon. Mégis kis idő elteltével megbonyolítják egymás életét. Mindkettőjüknek megvan a maga helye, senki sem túl sok, vagy kevés a sztoriba.
A könyv olvasása során érzelmi hullámvasúton vesz részt az olvasó. Ez a történet a kockázatról szól. És az egyik főszereplőnk Will, a történet végén nagyot kockáztat.
Igazán tetszett a könyv felépített világa. Megmutatja hogy minden apró dologért hálásnak kell lenni az életben.
Úgy éreztem, ott vagyok a szereplőkkel és nap mint nap átélem amiket ők is. Nem lehet ennél szebb és gyönyörűbb történetet írni, lélekszaggatóan őszinte.
Nem igazán egy romantikus történetről van szó. Az írónő valami különlegeset akart átadni az olvasóinak. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi lehet ez, olvasd el.
Your Might Also Like
-
Könyvajánló – Jessica Park: Lélegezz velem
2022-05-05 by admin -
Nőnapi könyvajánló
2022-03-08 by admin -
Könyvajánló – Rachel Van Dyken: Egyetlen
2021-11-02 by admin -
Könyvajánló – Kasie West: A távolság relatív
2021-09-16 by admin