Remény
Szerző: Lénárt Zoltán 11.A
Remény nélkül járom a világot
Nem tudom, hogy meddig sétálhatok
Sötétben egy elég kis fényt látok,
Közelében sok szépet találok.
Egyre távolabb van a sötétség,
kecses alak formálódik épp.
Szeme kéken izzik mint a szép ég,
Haján sugárzik a fényes nap még.
Ő nem lehet más mint a gyönyörű Rosa,
Lelkem, szívem melegentartója.
Egyszer megment ő, segít nekem,
Ő a legeslegnagyobb örömem.
Én hiszek és megbocsátok neki,
Félek, hogy lelkem összetöri.
Eldobja, porba tiporja megint,
De bízok és megbocsátok neki.
Mellete vagyok, nem bánt ő, szeret,
Majd meggyógyítja a lelkemet.
Vele minden szép s jó, nincs már sötét
Boldog vagyok és már nem haldoklom én.
