Szerző: Kovács Míra Polett 12.A
Időszakos boldogságom forrása,
Így maradsz már te meg énnekem.
Mély tengeri vizek sodrása,
Messze viszi rólad minden emlékem.
Lehetnél lágyan csobogó víz egy part szélén,
Vagy tomboló vihar, mi elpusztít engem is.
Lehetnél megtört fény a szívem mélyen,
Vagy ott növekvő szúrós tövis.
Lehetnél éltető fényem, a vak sötét éjszakában,
Vagy leveleim elborító boríték.
Lehetnél hallgató, csendes társam a pusztaságban,
Vagy részlet egy könyvből melyet rólad írnék.
Lehettél volna bizony, de mégsem lettél,
Sem vakító fényem, sem társam.
Szívemből bár egy nagy részt elvittél,
Így mégsem te lettél a mentsváram.
