Hírek

Pénzügyi versenyek

2023 őszén a 13. B. pénzügyi – számviteli ügyintéző osztály tanulói két országos versenyen vettek részt.

November 16 – 17. én Neumann 120 verseny kecskeméti döntőjében – Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának szervezésével. A verseny sorozaton 200 csapat indult, amelyekből az első 10 csapat vett részt a döntőben. Iskolánkat a 10-s keretben 2 csapat is képviselte 7. és 10. helyezést elérve.

A verseny szervezői az első napra a csapatok részére Kecskemét nevezetességeit bemutató programmal kedveskedtek, a nap végén pedig a Sheraton Kecskemét Hotel & Conference Center szolgáltatásait vehették igénybe.

A második nap eseményei a Gazdaságtudományi Kar új, a 21. század oktatási követelményének maximálisan megfelelő épületében kerültek lebonyolításra.

November 22-én a Pénzügyi junior klasszis 2023 megyei döntőjébe jutott 10 csapat között szintén 2 csapattal képviseltette magát 5. és 6. helyezést elérve.

A verseny három fordulóban zajlott le. Az első egy online kérdések sorát – 50 db - tartalmazó kvíz feladatsor, a második forduló 4 db villám kérdés megválaszolása és a harmadik pedig a zsűri előtt kellett kifejtős választ adni a feltett gazdasági kérdésre.

A versenyre felkészítő tanárok voltak: Margiticsné Pócsik Éva és Czap András Sándor.

A versenyeken résztvevő tanulók: Czap Zsanett, Csákány Tifani, Kruppa Petra, Kutasi Tamara, Orbán Sára, Orbán Zsófia, Tintér Márk Lajos.