Hírek

ÉRETT díjazott iskolánkban

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium Sport Egyesülettel, (mint kedvezményezettel) együttműködésben „Új utakon a rendészeti tehetségek segítésében” című NTP-HTTSZ-19-0005 azonosítószámú pályázati programjának keretében a 2019/2020-as tanévben meghirdette a „Mutasd meg magad!” című programot a tagszervezetek középiskoláiban tanuló tehetséges fiatalok számára.

A pályázóknak egy maximum 10-15 diából álló prezentációt kellet készíteniük magukról, melyben az eddig elért eredményeiket kellett bemutatni.

Iskolánkból Szabó Annamária, és Szabó Dominika tanulóink nyújtottak be pályázatot.

A beküldött munkákat értékelték, majd az 5 legtartalmasabb, legszínesebb, legjobban felépített és kivitelezett portfóliót díjazták.

A díjátadóra 2020. október 01-én került sor a Miskolci Rendvédelmi Technikum épületében, melyen iskolánk is képviselte magát, ugyanis Szabó Dominika pályázata bekerült az 5 legeredményesebb pályázó diák közé. A tanulók tárgyjutalomban részesültek.

Dominika jelenleg iskolánk végzős tanulójaként Közszolgálati ügykezelő (rendész) képzésben vesz részt. 11 éves kora óta karatézik, kiemelkedő eredményeket ért el nemzetközi versenyeken is. Tanulmányi átlagának köszönhetően elnyerte a Béres-ösztöndíjat. Az iskola közösségi életében is jelentős szerepet vállal, része a Kandó Times diákújságíró csapatának, a diáktanács tagja, a Diákönkormányzat elnöke, az iskolai színjátszó körben is tevékenykedik, rendszeresen vesz részt versenyeken, mint ping-pong bajnokságok, fekvenyomó versenyek, történelmi- és angol vetélkedők, szavaló versenyek, lövészet.

Tanulmányi eredményének és közösségi munkájának eredményeképpen az iskolai Bálkirálynő választás során bejutott a 3 jelölt közé, akik közül kiválasztásra került a bálkirálynő a szalagavató estélyén.

Gratulálunk az elismeréshez, büszkék vagyunk rád, és kívánjuk, hogy töretlen lelkesedéssel folytasd munkásságodat intézményünkben!

Szerző: Rutkai Krisztina