Hírek

Kovács Sándor Vizer Zoltán Szakképzésért díj 2022

Vizer Zoltán Szakképzésért díjat kapott iskolánk pedagógusa

A Kisvárdai Szakképzési Centrum idén is átadta a Vizer Zoltán Szakképzésért díjat, amelyre 2022. június 10-én került sor a Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakképző Iskola épületében. A díjat a Centrum dolgozói, illetve iskoláinak pedagógusai kaphatják meg.
Ebben az évben intézményünkből Kovács Sándor tanár úr vehette át ezt az elismerést, tekintettel kiemelkedő pedagógusi munkásságára.
Kovács Sándor igazi, hagyományos értékeket képviselő született tanár, akinek legfőbb küldetése, hogy a diákok személyében felkutassa a csiszolatlan gyémántokat, és valódi drágakővé formálja őket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a példaértékű életútja, és az eddig elért kimagasló eredményei.
Sándor 1984-ben szerezte diplomáját a Nyíregyházi Főiskola biológia-testnevelés szakán. A főiskolai évek alatt elvégezte a középfokú kézilabda edzői valamint az úszó segédedzői tanfolyamot is. 1985-től a záhonyi általános iskolában kezdett tanítani, szakmai területen már az első évben szép sikert ért el tanítványaival országos nagypályás diákolimpián ötödik helyezést szerezett.
1984 – 1996-ig kézilabda edzőként tevékenykedett Záhonyban. Munkája elismeréseként 1996-ban a Megyei Testnevelés és Sport Intézettől az „Eszterházy Miksa emlék plakettet„kapott.
Sándor iskolánk oszlopos tagja, 1989-ben kezdte pályafutását intézményünkben testnevelő tanárként.
Az osztályfőnöki teendőket 1990-től látja el folyamatosan.
Az itt töltött évtizedek alatt folyamatosan képezte magát. 1999-ben a Janus Pannonius Tudományegyetemen testnevelő tanári oklevelet szerzett, majd az MLSZ szervezésében „D” szintű labdarúgóedzői és UEFA „B” licenc labdarúgó edzői oklevelet kapott. 2015-től mesterpedagógusként tevékenykedik.
A testnevelő munkaközösség legrégebbi, legrutinosabb tagja, aki szívesen egyengeti az újonnan érkezők útját. Szakmája iránt elkötelezett, tudása, felkészültsége megkérdőjelezhetetlen. Idejét nem sajnálva foglalkozik a szunnyadó tehetségekkel. Jószívű, empatikus személyiség, aki szívén viseli tanulói sorsát. Éveken át munkaközösség vezetői szerepet is vállalt, munkáját a pontosság, precizitás jellemzi.
Munkája során nagy hangsúlyt fektet a csapatépítésre, ezért rendszeresen szervez diákjai számára edzőtáborokat, osztálykirándulásokat, túrázásokat.
Az „Útravaló- Út az érettségihez” alprogramban a kezdetektől részt vesz, ahol hátrányos, és halmozottan hátrányos tanulók felkészítését végzi.
Iskolánkban működő Záhonyi Közlekedési Diáksport Egyesület elnöki teendőit 1996-tól látja el.
Az iskola vezetése 2009-ben „KANDÓ EMLÉKPLAKETTEL” jutalmazta addigi munkáját.
A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének megyei tagszervezetének közgyűlésén “Az év testnevelője 2014” elismerést vehette át.
Korábban már több alkalommal is “Az év utánpótlás edzőjévé” választotta a megyei labdarúgó szövetség (2000, 2002, 2012).
Rendszeresen készíti tanítványait közép és emelt szintű érettségire, megyei és országos versenyekre. Nemcsak résztvevője, de szervezője is a sportrendezvényeknek. Iskolánkban évről évre szervez a diákok számára foci,- kosárlabda,- röplabda valamint lövészeti versenyeket is.
Nevéhez fűződik a 20 éve megrendezésre kerülő Kandó Kupa nemzetközi félpályás labdarúgó torna lebonyolítása, melyen nemcsak a környékbeli középiskolák csapatai vesznek részt, hanem határon túlról is rendszeresen vannak nevezők.
A sokoldalú testnevelő és aktív közéleti személyiség nemcsak példás pedagógiai munkát végez az intézményében, hanem hosszabb ideje számos sportágban ér el kiemelkedő eredményeket tanítványaival, mellette folyamatosan bővíti és fejleszti a tanórai és a szabadidős sportolási lehetőségeket.
Tanítványaival több sportágban képviseli a diákolimpiai versenyrendszerben az iskolát – atlétika, kis- és nagypályás labdarúgás, teremlabdarúgás, erőemelés – ahol az országos első helytől a megyei harmadik helyezésig nagyon sok eredményt értek el. Az oklevelekből a tornaterem folyosóján emlékfal készült, melyet jelenleg is gyarapítanak.
Országos versenyeredményei közül kiemelkedik az Országos Erőemelő Diákolimpia, ahol dákjai több alkalommal szereztek már első helyezést.
Szívből gratulálunk az elismeréshez! ❤️?
Az intézményben készült fotók: Bak Roland 9.A