
Sporteszközökkel támogatja a Rendőrség iskolánkat
A Rendőrség és a roma kisebbségi önkormányzatok már évek óta együttműködnek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogegyenlőségének megvalósulásában az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésében, továbbá a roma fiatalok tanulmányai segítésében a rendőri pályára irányítást elősegítve.
E cél érdekében a rendőrség minden évben különböző programokat szervez pl. baleset és bűnmegelőzési nap, roma ki mit tud, konzultációs nap a cigányság és a rendőri szervek között.
Ebben az évben a vírushelyzetre tekintettel ezek a rendezvények elmaradtak, azonban a rendelkezésre álló keretet kapitányságok olyan iskolák támogatására fordíthatja ahol a célkitűzésben meghatározottakat segíteni lehet. Ezt figyelembe véve esett a választás a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégiumra, tekintettel arra, hogy intézményünkben rendészeti képzés is folyik.
2020 december 9-én a rendőrség képviselője Sipos József r. alezredes a kisebbségi kapcsolattartási munkacsoport tagja Vass Levente intézményvezető úrnak átadta a rendőrség által biztosított 90.000 Ft értékű Decathlon ajándékkártyát melyből olyan sporteszközök vásárolhatók, melyekkel a diákok fizikai és egészségi állapotának fejlesztését lehet elősegíteni, növelni.

Your Might Also Like
-
Tanulmányi kiránduláson diákjaink
2024-04-29 by admin -
Rendészeti csapatversenyen diákjaink
2024-04-16 by admin -
Fiatalok találkozója Miskolcon
2024-04-12 by admin -
A Parlamentbe látogattak rendész tanulóink
2024-04-10 by admin







