Hírek

rendészeti kirándulás

Nem maradsz TANÁCStalanul, avagy rendész diákjaink szakmai tanulmányúton

„Nem maradsz TANÁCStalanul!” című és NTP-HTTSZ-21-0011 azonosítószámú pályázati program keretében megvalósuló 3 napos „Rendészeti területen tehetséges fiatalok hálózatának építése” című program.

Szerző: Kindák Evelin 11.C

Érdekel a rendőr szakma? Ez esetben tarts velem!

Egy diáktársammal (Tara Zsanett, 10.C) lehetőséget kaptunk arra, hogy eltöltsünk 3 napot a Miskolci Rendvédelmi Technikumban megrendezett Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács szakmai- és közösségfejlesztő programjában. Hétfő reggel tizennyolcan indultunk útnak hogy eljussunk Miskolcra.

Érkezésünkkor Szternai Tamás rendőr alezredes kiemelt oktató és Szabó Tamás szaktanár várt minket az osztályteremben, ami a bázisunk lett a program idejére. Míg vártuk, hogy mindenki megérkezzen oktatóink humorosan bemutatkoztak és elmondták, hogy az elkövetkezendő napokat velünk fogják tölteni. Hatalmas vendégszeretettel fogadtak minket és komolyan készültek érkezésünkre.

Mikor teljes lett a létszám gyorsan bemutatkoztunk a csoportnak, magunkhoz vehettük a számunkra előkészített gyümölcsökből és üdítőkből, és kezdődtek a programok. Gyorsan elfoglaltuk a kollégiumi helyünket. Belépve az ajtón nagyon meglepődtünk, mert messze túlszárnyalta elvárásainkat az épület. Nagyon otthonos és komfortos szállást kaptunk.

Szakkabinetek

Miután letettük a táskáinkat útnak indultunk a szakkabinetek felé. Elsőnek a bűnügyi szakkabinetben tartottak nekünk előadást, majd bevontak minket a szituációs játékokba. Megmutatták, hogy vesznek le ujj és tenyérlenyomatot, logikailag hogy épül fel a nyomkeresés és hogy mindennél fontosabb a stabil bizonyíték megtalálása.

A következő helyszínen az okmányismeretekről tanulhattunk. Itt betekintést nyerhettünk az útlevelek felépítésébe és felfedezhettük hogy UV fény alatt miket rejtenek egyes lapok és hogy szűrhetőek ki a hamisított példányok. Például a szózat kottáját sok oldalon keresztül láthatjuk.

Rövid szünet után a közlekedési kabinet felé vettük az irányt, ahol kipróbáltuk hogyan működik az alkoholszint mérés és milyen dolgok befolyásolhatják a pontos eredményt.

Itt is a diákok bevonásával folytak a szituációs gyakorlatok, amelyek szórakoztatóak, de egyben tanulságosak is voltak. Ezekben a szituációkban ittas vezetők ellen kellett intézkedni. Minden esetben különbözően léptek fel a személyek, ami befolyásolta az intézkedés menetét is.

Lőtér

Végül az első napunk utolsó programja a lőtér volt. Üresen mindenkinek biztosították az új félautomata CZ pisztolyokat, ezt követően a lőtéri szabályokat átvéve szárazgyakorlás következett. Itt rájöttünk, hogy egyáltalán nem egyszerű azt sem megnézni hogy üres -e a fegyver. Lassan belejöttünk és időre kellett tudni a feladatokat elvégezni, amelyeket az oktató kért. Az utolsó körülbelül fél órában pedig lépésről lépésre szétszereltük a pisztolyokat, hogy lássuk, hogy épül fel, majd összeraktuk őket.

A programok után felmentünk a tanterembe és átbeszéltük a napot, majd előnyökben és hátrányokban írtuk fel véleményünket a táblára.

Második nap - Budapest

A második nap korán indultunk Budapestre hogy megtekinthessük a Teve utcai Országos Rendőr-főkapitányságot azaz az ORFK-t.

Itt is kedves fogadtatásban részesültünk. Először megtudhattunk néhány dolgot az épületről illetve, hogy milyen is ott dolgozni. A nap további részében belépést nyertünk a lőtérre, ahol megtekinthettük az eddig használt és rendszeresített lőfegyvereket, megtudtuk a vizsgák alapkövetelményeit és persze töltetlenül saját kezünkbe is vehettük a fegyvereket.

Ezt követően a  -2. szintre vittek minket, ahol láthattuk a rendőrséghez befutó hívásokat fogadó precíz csapatot.

Egy gyors ebéd után ellátogattuk a rendőr múzeumba is és indultunk vissza.

Utolsó nap

Az utolsó nap összességében a felvételi eljárásról szólt. Reggel a műveltségi teszteket oldottuk meg, utána pedig a tornateremben próbálhattuk ki a fizikai felmérést, ahol nagy meglepetésként ért bennünket hogy Bagi István rendőr ezredes is megtisztelt minket jelenlétével.

A harmadik nap végén fáradtan, de rengeteg élménnyel és új ismerettel gazdagodva tértünk haza.

Köszönjük a lehetőséget oktatóinknak és a szervezőknek, hogy részt vehettünk a programon!

Erről többet az alábbi videóban láthattok a MiNap Online-nak köszönhetően.