
Asztalitenisz házibajnokság
Az éves eseménynaptárban betervezett asztalitenisz házibajnokságot 2023.11.29-én szerdán tartottuk meg iskolánk tornatermében. A versenyre egy leány Mernyó Gréta és 13 fiú jelentkezett.
Az előkészületek során a tornateremben öt asztalt állítottunk fel, és a tanulók kihúzták, hogy melyik csoportban fogják megkezdeni a mérkőzéseket. Gréta vállalta, hogy megméretteti magát a fiúkkal és nagyon jól tette, hisz remek játékával nagyon jól szerepelt. A három csoportban körmérkőzést játszottak egymással a versenyzők, majd a csoporthelyezések után kerültek a játékosok a helyosztóba, ahol hármas körmérkőzés alapján dőltek el a helyezések. A mérkőzések nagyon jó és színvonalas játékokat hozott, sok esetben döntő szetteket kellett játszani a mérkőzés megnyerésére. Mernyó Grétának külön szeretnék gratulálni, hogy a fiúkkal felvette a versenyt, taktikus és eredményes játékával öt mérkőzést megnyerve 2. helyen végzett a megmérettetésben.
Végeredmény:
- Sinkó Milán
- Mernyó Gréta
- Jóni Olivér
- Lakatos Erik
- Vass Levente
- Jármi Ádám
- Hamza Levente
- Csiki Krisztián
- Bacskai József
- Ács Máté
- Ugrai Dávid
- Bakos Patrik
- Madácsi Milán
- Varga Ádám
A résztvevőknek, az I-III helyezetteknek az iskolában működő Záhonyi Közlekedési Diáksport Egyesület ajándékkal kedveskedett.
Your Might Also Like
-
Rendészeti csapatversenyen diákjaink
2024-04-16 by admin -
McDonald’s FAIR PLAY Cup
2024-03-21 by admin -
Fair Play kupa siker
2023-11-21 by admin -
Diákjaink fekvenyomásban is kiemelkedőek
2023-04-13 by admin