Hírek

Megnyitottuk a 2022/2023-as tanévet

Eljött végre az iskola első napja, szeptember 1-je.

Bár iyenkor már a nap is fáradtabb, aranyló színnel ragyogja be az iskolaudvart, mi mégis újult erővel vetettük be magunkat az új tanévbe. 🍁🍂
A diákok osztályfőnöki órákon vettek részt, majd 10 órától kezdetét vette a tanévnyitó ünnepség.
A Himnusz elhangzása után Kindák Evelin 12. C osztályos tanuló köszöntötte kilencedikes diáktársait, majd Bártfai Judit: Gondolatok a tanévnyitón című versét Iváncsik Szonja 10. A osztályos tanuló tolmácsolásában hallhattuk.
Ezután Vass Levente igazgató úr tartott ünnepi beszédet, üdvözölte a kilencedikeseket, kitért az intézményben történt felújításokra, és bemutatta a tantestület új tagjat, majd hivatalosan is megnyitotta a 2022/2023-as tanévet.
A következő percekben Fedor Annamária 12. A osztályos tanuló csengő hangján énekelte el nekünk a Nox Eskü című dalát.
Az ünnepséget a Szózat közös eléneklése zárta.
Az osztályok visszavonultak tantermeikbe, azonban előtte a kilencedikesekről készítettünk osztályképeket.
Mindenkinek sikeres tanévet kívánunk! 😍❤️