
Kandó-hét 2024
2024-04-22by admin
Hétfő
2024. április 15-19. között immár 25. alkalommal került megrendezésre a Kandó-hét. Ekkor különféle vetélkedőkkel és versenyekkel emlékezünk meg névadónkról. A megnyitó ünnepségre hétfőn 9 órától került sor. Ezen a napon „No Backpack Day”, azaz táskamentes napot is tartottunk, az ötletes táskahelyettesítőket nagyszünetben tekinthették meg a diákok és a tanárok.
Szerda
Szerdán kezdetét vette a kispályás labdarúgó osztálybajnokság Kovács Sándor tanár úr szervezésében a ZVSC pályán.
14 órától pedig az Ússz az egészségedért program keretében ingyenesen mehettek a diákok a Városi uszodába.
A szerdai nap nemcsak a sportrajongóknak kedvezett, ugyanis 12 órától szakmai vetélkedők sora zajlott.
Czap András tanár úr szervezésében kincskeresésben vehettek részt a vállalkozó szelleműek, Sipos József tanár úrnál rendészeti vetélkedőn és kerékpár versenyen szállhattak ringbe a jelentkezők, Kovács Sándor tanár úrnál légfegyveres lövész házibajnokságon lőhettek célba a diákok. Idén a vasutasok sem maradtak ki, a Sínen vagyunk! vetélkedőn Vincze Béla oktatónál bizonyíthatták szakmai tudásukat a tanulók.
Csütörtök
Csütörtökön került megrendezésre a diáknap. A reggeli órákban fordított nappal indult a tanítás. Gyüre Róbert tanár úr vezetésével a reál és humán munkaközösség szervezésében közismereti vetélkedőn csaphattak össze az 5 fős csapatok, illetve Kovács Sándor tanár úrnál asztalitenisz bajnokságon mérkőzhettek meg egymással a diákok. Különféle izgalmas programokban is részt vehettek a nebulók, mint a Rendőrautó szimulátor, Orbán Tamás tanár úr szervezésében pedig a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület által biztosított Activity társasjátékot, VR szemüveget, PS4 játékkonzolt, és a Pénzügyi tabu társasjátékot próbálhattak ki tanulók.
Péntek
Pénteken a nagyszünetben kerültek kihirdetésre a vetélkedők és bajnokságok eredményei:
Asztalitenisz házibajnokság:
1. helyezés: Sinkó Milán 10.C
2. helyezés: Mernyó Gréta 10.B
3. helyezés: Varga Ádám 10.C
Kispályás labdarúgó bajnokság
1. helyezés: 11.C
2. helyezés: 10.C
3. helyezés 9.B
Rendészeti vetélkedő
1. helyezés: Cseke Kevin 9.C
2. helyezés: Pisla Salome 12.C
3. helyezés: Jámbor Zoltán 10.C
Légfegyveres lövész házibajnokság (fiúk)
1. helyezett: Eszenyi Patrik 11.A
2. helyezett: Lakatos Krisztofer 11.C
3. helyezett: Feka Tibor 11.A
Légfegyveres lövész házibajnokság (lányok)
1. helyezett: Butella Szandra 11.C
2. helyezett: Báthory Fanni 12.B
3. helyezett: Farkas Felícia 12.C
Kerékpáros verseny
1. helyezett: Lovász Zoltán 12.B
2. helyezett: Lőkös Kristóf 10.A
3. helyezett: Csíki Krisztián 11.B
A víz világnapja alkalmából megrendezett rajzverseny
1. helyezett: Jónás Sándor Kristóf 9.A
2. helyezett: Nyíri Jázmin Virág 9.C
3. helyezett: Kertész Milán 10.B
Közismereti vetélkedő
1. helyezett: 11.A
2. helyezett: 10.C
3. helyezett: 12.B
3. helyezett: 10.B
Sínen vagyunk! vetélkedő
1. helyezett: Bacskai József 12.A
2. helyezett: Boros Ádám 12.A
3. helyezett: Kutasi Szilveszter 11.A
Táskamentes nap
1. helyezett: 12.B lányok
2. helyezett: 10.B lányok
3. helyezett: Ugrai Dávid 12.A
Az eredményhirdetésen Karasz Lajosné a Magyar Vöröskereszt nyugalmazott területi vezetőjének torta felajánlását, illetve az Ifjúsági Vöröskereszt ajándékait sorsolták ki iskolánk véradói között Almásiné Forgács Éva tanárnő szervezésében.
Iskolánk vezetősége hálásan köszöni az Arany Szarvas Étteremnek és a Pizza Piccante Étterem és Cukrászdának az ízletes pizzákat a Kandó-hét alkalmából megrendezett „Kincskereső” verseny nyereményeként.
A Vr szemüveget, a PS4 játékkonzolt és a Pénzügyi tabu társasjátékért hálásak vagyunk Berecz Gábornak a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület koordinátorának és önkéntes diákönkormányzati tagoknak.
Köszönjük minden pedagógusnak és dolgozónak a munkáját, akik a hét lebonyolításában részt vettek.
Köszönjük Bak Roland 11.B osztályos tanulónk munkáját, aki egész héten lelkesen fotózta a rendezvényt.
Gratulálunk a vetélkedőkön eredményt elért diákoknak! Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, és újabb örömteli élményekkel gazdagodott.
Tag: iskolai rendezvény, Kandó-hét
Your Might Also Like
-
Pénz7 – 2025
2025-02-14 by Vass Levente -
2024 Nyílt napok – program
2024-11-11 by Vass Levente -
KANDÓ FESZT – Nyílt nap újratöltve! – 2024
2024-05-29 by admin -
Nőnap 2024
2024-03-10 by admin