
Megnyitottuk a 2021/2022-es tanévet
Az őszi melankolikus időre tekintettel tanévnyitó ünnepségünk az intézmény aulájában került megrendezésre.
Az eseményt a Himnusz nyitotta, majd a műsorközlő, Apsaj-Rebeka Kitti 12.B osztályos tanuló köszöntötte a megjelenteket.
Ezt követően Dienes Dávid 12.A osztályos tanuló üdvözölte kilencedikes diáktársait.

Ezután Bártfai Judit: Gondolatok a tanévnyitón című versét hallhattuk Kindák Evelin 11.C osztályos tanuló előadásában.

A következő percekben Vass Levente igazgató úr megtartotta ünnepi beszédét és megnyitotta a tanévet.

Előadásában kitért az intézményben történt fejlesztésekre. A kollégium megújult, a folyosók és a szobák új padló burkolatokat kaptak, a szekrényajtók és az ágyak kicserélésre kerültek, és az ebédlő is teljesen új arculatot kapott, hogy a diákok még komfortosabban érezzék magukat iskolánkban.
Igazgató úr szavai után Fedor Annamária 11.A osztályos tanuló csengő hangon énekelte el A számtan se megy még! című humoros dalt.

Az ünnepség zárásaként közösen elénekeltük a Szózatot, majd a pedagógusok és diákok elvonultak az osztálytermeikbe.
Your Might Also Like
-
Ilyen volt a Kandó Feszt 2025!
2025-06-09 by admin -
KANDÓ FESZT – Nyílt nap újratöltve! – 2025
2025-05-21 by admin -
Pénz7 – 2025
2025-02-14 by admin -
2024 Nyílt napok – program
2024-11-11 by admin -
KANDÓ FESZT – Nyílt nap újratöltve! – 2024
2024-05-29 by admin -
Kandó-hét 2024
2024-04-22 by admin







