Hírek

Ismét elsősegélynyújtó versenyen a Kandó csapata

2019. szeptember 21-én került megrendezésre a Celerus Bt. szervezésében a Munkahelyi Elsősegélynyújtó Verseny nagydöntője a Becton Dickinson orvostechnikai eszközöket előállító gyárában.

A döntőt kettő, szintén országos szintű verseny előzte meg, az elsőn diákjaink megszerezték a dicsőséges 1. helyezést, a másodikon 4. helyen végeztek. Mivel tanulóink mind a két alkalommal bejutottak az első négybe, így jogosultságot szereztek a nagydöntőn való részvételre, melyben 8 csapat mérhette össze tudását.

A felkészülési idő rendkívül rövid volt, de igyekeztek felfrissíteni a korábban tanultakat.

A nagydöntő két részből állt, az elsőben a kötelező feladatokat kellett bemutatni: újraélesztés, újraélesztés két segélynyújtóval és defibrillátor alkalmazásával, különféle kötések elkészítése, illetve a különböző sérülések esetén a fektetési módok bemutatása. Itt a csapatunk a maximális 200 pontból 167 pontot szerzett.

Miután lezajlott az első rész, az ebéd következett, majd a második fordulóban 8 helyszínből álló szituációs feladatokat kellett megoldani a versenyzőknek. A baleseti helyszíneken egy, kettő illetve akár négy sérültet is el kellett látniuk, akár több sérüléssel.

Szoros volt a verseny, a csapatunk végül maga mögött hagyta az Audi, a házigazda Becton Dickinson csapatát és a Stadlert, így az 5. helyezést érte el.

Köszönjük a felkészítést Józan Sándornak!

A végeredmény a következőképpen alakult:

  1. Bosch csapata
  2. Dunapack csapata
  3. Imerys csapata