Diákújságíróink cikkei

90 évek - Két kazettás magnó

Ó, azok a csodálatos 90-es évek egy mai középiskolás szemével

Szerző: Szabó Annamária (11.A)

Én ugyan még abban a korban nem éltem, de gyakran osztják meg a fiatalkorukat a 10-20 évvel idősebbek. Gyakran halljuk a szüleinktől, hogy faluról falura jártak diszkóba, mégis kétszer meggondolják, hogy minket elengedjenek-e, mondván, hogy akkor még nem ilyen világ volt. Ez igaz is, talán jobb életük volt, mint nekünk van. Ha akarnánk, sem tudnánk faluról falura járni diszkóba, mert nincsenek. Az emberek kevésbé bírják már, ha a szomszédjukban üvölt a zene és beszélgetnek a fiatalok a ház előtt. Nekünk inkább már csak nyáron van lehetőségünk falunapra, városnapra vagy fesztiválokra járni. Év közben maradnak az éttermekben és a kocsmákban eltöltött meghitt pillanatok a barátainkkal.

Majka-90-es évek című száma sok mindent elmond erről az időről: öltözködés, bulik, az akkori tánc mozdulatok. Minden kornak meg van ezekből a sajátja.

Majka – Mindenki táncol /90’/

Öltözködésben sok dolog jellemezte a kort például kockás ing, rakott szoknya és a mindenképp bő póló, ezt napjainkban grunge-nak hívják. A széldzseki, magasított derekú nadrág, széles szárú nadrág, hosszú szárú zokni (esetleg abba belehúzva a nadrág) inkább a korszak végi techno stílust ábrázolja. Ezek közül, néhány visszatért a köztudatba, hisz örök szabály, hogy a divat megismétli önmagát.

Néhány mai napig fennmaradt táncmozdulat: szedd az almát, vidd a TV-t, locsolócső, keverd a maltert (kevered,dobod,simítod).

Most pedig jöjjön a zene. A korabeli videó klippek elég jól bemutatják az akkori életet: a hajviseletet, ruházatot és természetesen a zenét.
A 90-es években igazán népszerűek voltak a fiú bandák. Itt van néhány, amiből megértjük miről van szó:

A Backstreet Boys tényleg egy meghatározó része a 90-es éveknek világszerte. A retró zenét kedvelő emberek még mindig szívesen hallgatják, sőt mások is, mert sok régi számból csinálnak remixet. Az Everybody, Michael Jackson – Thrillerjével karöltve igazi Halloweeni zenék, amik elengedhetetlenek egy aznapi buliból. Az együttes egyébként egy orlandói bolhapiac után választotta a nevét.

Az Ámokfutók frontembere Kozsó a korszak egy meghatározó személyisége volt, rengeteg együttest hozott létre. Ez a zene az élet nagy igazságait mondja el: „Nagy az, aki nagy, aki kicsi, az kicsi!” Az elején pedig okot találunk arra, hogy japánul kezdjünk tanulni. Lehet, hogy a videóban alulöltözött nő alapot adott a mai klippek táncainak. Kozso még ha nem is ebben a klippben, de egyes megvilágításokból hasonlít Adam Lambertre.

Én őszintén nem fogom fel, hogy ez miért volt jó, de pár év múlva mások is ezt fogják mondani a mai zenékre. Azoknak biztos élvezhető, akiket a fiatalkorukra emlékeztet. A ShyGys Kozsó segítségével egy casting alkalmával alakult meg. Többszöri meghallgatás után észrevettem, hogy hajaz a Backstreet Boys-ra. Miután jobban utánanéztem kiderült, hogy Kozsó megpróbálta lemásolni őket. A csapat később átpártolt egy másik kiadóhoz és emiatt két évtizeden át harag volt a producer és a banda között. Nem volt túl hosszú távú karrierjük, hamar feloszlottak.

Még csak el sem bírom képzelni, hogy ez mekkora sláger lehetett. Az Emergency House igazi diszkójáró banda volt. A kockás mellény és a színes haj sok mindent elmond az akkori öltözködési stílusról.  A lányok fején megmagyarázhatatlan hajbogyók, az egyik fiú fején pedig egész jó afro fonás van. Erős sminket használtak, lehet azt hitték, hogy a kamerák még mindig nem fogják annyira a színeket. Egyébként Zoltán Erika vezetgette őket az útjukon.
Néhány évvel ezelőtt, ha valaki így ment volna ki az utcára nem nézték volna jó szemmel, mert más mint az elfogadott, de napjainkban ez már nem lenne nagy gond, mert mindenki máshogy próbálja kifejezni önmagát. Persze ehhez is kell, hogy ne érdekeljen mit gondolnak rólad mások.

Az UFO együttes frontembere Varga Zsolt (Dr. Love). Jellegzetes hajviselete az égnek állított piros taréj, ez tényleg biztosította, hogy megjegyezzék őket az emberek. Akkor is már fő volt az önkifejezés. A klippben a tonnányi elpocsékolt naptejjel szeretné biztosítani közte és a lányok között a kapcsolatot.

A Spice Girls volt a Backstreet Boys, csak lányban. Dylan O’brien pont erre a számra táncol egy fiatalkori youtube videojában: itt
A Pops magazin minden lánynak a bandából adott egy rá utaló művészneveket, Spice vezetéknévvel: Scary Spice, Posch Spice, Baby Spice, Sporty Spice, Ginger Spice.
1998-ban Geri Halliwell bejelentette, hogy kilép az együttesből.
2019-ben Angliai turnéra indulnak, viszont Victoria Beckham nem vesz részt rajta. Tehát igen, ez a lány banda a kezdetek óta zenél kisebb nagyobb megszakításokkal.

Összefoglalva az akkori öltözködés teljesen más volt a mostani sötét színekhez hasonlítva, főleg a színesebb része a 90-es évek divatjának. Már sminkben is jobban visszafogják magukat a lányok, csak azóta a fiúk is elkezdtek sminkelni. Már adott minden lehetőség az önmegvalósításra, de mindig lesz olyan, aki belénk köt a kinézetünk miatt.

Szerintem ez egy igazán jó időszak lehetett, ha lenne rá lehetőségem kipróbálnám. Nyilván nem csak a bulizásról szólt az egész, de ez a része hatalmas pozitívumnak tűnik. Minden kornak megvan a maga szépsége, ahogy ennek is. Mondanám, hogy akkor vidámabbak voltak az emberek, de aki alapból pozitív gondolkodású, annak bármelyik korszak jó lesz.

Remélem az évek folyamán én is megélek majd egy hasonló kicsit szabadabb, korlátokban elengedettebb korszakot.