Diákújságíróink cikkei

Minden, amit tudni akartál a Kandó Timesról és a honlapunkról

Szerző: Bökönyi Richárd (12.C)

Tapasztaltuk, hogy sokan nem tudják, hogy hogyan is készül az iskolaújság és a honlap. Ebben a cikkben egy kis kulisszajárásra hívunk benneteket. Ismertetjük veletek, hogy miképpen áll össze az újság, a honlap és mi mindennel foglalkozunk még.

A Kandó Times már megélte az első szülinapját. A 2017/2018-as tanévben alapítottuk az újságot. A fő támaszunk és segítőnk igazgató Úr volt. Neki köszönhetjük az alapokat. –Emlékszem, kaptunk tőle egy lefűzött papírköteget, hogy mi is az újság és hogyan is kell írni azt. Az irodájában ültünk össze, hogy megbeszéljük mi is történt az előző hónapban, miről lehetne írni, miről kell írni.

Mindenkinek volt egy terület, amiben szeretett dolgozni. Értem én ez alatt, hogy volt, aki a sport híreket gyűjtötte és vetette papírra, volt, aki a verseny eredményeket, vagy épp a keresztrejtvényt szerkesztette. A megbeszélt időpontra (lapzártáig) be kellett küldeni a munkákat. Ezekből a cikkekből ollóztuk össze az újságot, nyomtattuk és másnap kiosztottunk az iskola tanulóinak, dolgozóinak.

Hasonlóan működik ez ma is, annyiban változott a dolog, hogy kaptunk egy új segítő felnőttet és már Rutkai Krisztina is segíti a mindennapjainkat, ő kezeli az iskola honlapját is. Sokszor segítünk neki, mint ahogy ő is nekünk, hogy a honlapon folyamatosan új és érdekes dolgok jelenjenek meg, így a mi írásainkból is kerül fel oda. Ennek hatására többet kell írni. Az idei tanévben mondhatjuk, hogy hetente jelenik meg annyi cikkünk, mint tavaly havonta. Krisztina pedig ötletekkel halmoz el bennünket, hogy miről is lehetne írni. Mert ugye unalmas, ha mindig csak a suliban megtörténtekről olvas az ember, kell egy kis ismeretterjesztő, vicces téma is.

Hetente van gyűlésünk, ahol kiosztjuk és megbeszéljük, hogy jövő hét szerdáig ki milyen publikációt ad ki. Vannak persze olyan témák is, melyek nem tűrnek halasztást. Másnapra kész kell, hogy legyen és meg kell, hogy jelenjen. Gondolok itt például a farsangra, amit nem lehet húzni-halasztani, mert veszít érdekességéből, aktualitásából.

Több munkával több gond jár. A szűkös határidők, esetlegesen több cikk megírása olykor gondot jelenthet egy-egy tag számára. Vannak közöttünk kollégisták, akik számára nehézséget okoz az írás, ha nincs számítógép a közelben, de a hétvége se jelenti azt, hogy mindenki ráér, vagy lehetősége van arra, hogy ezt a kötelességét elvégezze. A heti gyűlések is bajosak voltak, hogy hol is tartsuk meg azokat. És amikor már kezdtük ezt megunni, akkor felvillant az a bizonyos villanykörte a fejünk fölött, hogy hozzunk létre egy sajtószobát.

Igazgató Úr örült az ötletnek, így helyet kaptunk a kollégiumban. Kaptunk egy használaton kívüli szobát. Azt mondták, hogy szabad a pálya, kezdjünk vele, amit akarunk, természetesen normális kereteken belül. Nem látszott akkora munkának, mint amekkora volt. Kezdtünk a falakon és a mennyezeten lévő hibák bejavításával, aztán kifestettünk. Ötletes fali dekort pingáltunk a szoba egyik oldalára, fotómontázst pedig a másikra, amiknek a kereteit, réges-régi oklevelek biztosították. Az iskolában nem használt bútorokat, asztalokat, székeket, fogasokat összeszedtük és megtisztítottuk, majd felújítottuk őket. Az iskolától kaptunk 2 darab ASUS laptopot és Vass Levente felajánlásával egy asztali számítógépet. Az iroda elkészítésével körülbelül 1 hónapot töltöttünk el, amivel is a csapat még jobban összekovácsolódott.

 

Február 12-én került sor szűk keretek között, pezsgődurrogtatás mellett a Kandó Times szerkesztőségi iroda átadó ünnepségére.

Itt meg is ragadnám a szót és szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik segítettek a megvalósításban. Elévülhetetlen érdemei vannak: Bodnár Attila Sándor igazgató úrnak, Rutkai Krisztinának, Vass Leventének, Tóth Tibornak, Malárovits Barnabásnak és Vasa Attilának!

Az átadó óta száz százalékosan igyekszünk kihasználni a rendelkezésünkre bocsátott helységet.

Ezzel az újság történetében egy új fejezet kezdődik.