Március 21-én ünnepeljük a költészet világnapját
Szerző: Kiss Olívia Tímea 14.A
Költészet…
Itt ez a szó, mely annyira összetett és bonyolult, hogy komoly erőfeszítésbe kerül igazán megérteni és megértetni. Persze ha tudományosan firtatjuk, akkor az irodalomnak egy művészeti ága, mely görögös-latinos elnevezéssel „poézis”. Sokunknak elsősorban talán csak annyi jut eszébe, hogy vers, de erről sokkal többről van szó.
„A vers ugyanis az emberiséggel együtt született, együtt változik, s valószínűleg együtt is fog kipusztulni. A költészet azonban örök.”
De mikor is lett világnapja a költészetnek?
1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította a költészet világnapjává, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.
A költészet egyike az emberi szellem legősibb tevékenységének. Számtalan híres-neves költőnk van, kik érzéseiket, óhajukat, vágyukat, bánatukat, örömüket-pompás, megfontoltan összeszedett, formás, hangzatos, néha rímmel teli, esetleg rímtelen-szavak megfelelő elrendezésével fejezik ki önmagukat. Néhányan tudatosan, a legtöbbjük azonban csak saját belső világuk feltárása képen írták meg a világirodalom remekeit, mellyel annyi lélek azonosulni tud.
Pontosan miről is beszélünk, ha a költészetet szeretnénk megfejteni?
Arany szavaival élve:
„Nem a való hát: annak égi mássa…”.
És hogy milyen is a költészet? Páskándi Géza így vélekedik róla, mely véleményem szerint igazán találó:
„Van, ami olvasandó, van, ami mondandó, de mind-mind megírandó, mert költészetben szégyen nincsen; akár a születés, akár a halál, oly szégyentelen a líra.”
Vagy épp az lenne a kérdésed, hogy mire való? Gabriel García Márquez erről egyik életrajzi művében így nyilatkozik:
„Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?”
A költészet lételemünk igen fontos hozzátartozója. A költő számára a költészet maga az élet, azt pedig élni kell, nem beszélni, értekezni róla. A költészet meghatározhatatlan, egy örök titok, kikutathatatlan és megmagyarázhatatlan, éppen ettől olyan izgalmas, egyedülálló, eredeti és végtelen, az örökkévalóság függősége, a jövő formálója, zálog és ajándék egyben.
És hogy mi az, amely méltó a költészet csodájára? Válaszként olvasd el a következő verset és jól szívd magadba annak minden szavát, mely lenyűgöző egyszerűséggel a költészet által ad saját méltóságára választ.
Devecseri Gábor: Minden ami van
Minden, ami van, versre méltó
és ami nincs, az is.
Az esti szélben fodrozódó kék tó,
a lányok ajka is,
a köd, a kés, az alma is,
a dombok halma is;
s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
ha bele halna is!
A föld beszéde zúg az árban,
ez szól a dalban is.
Szivünk egy kis szivet visel magában,
mely hű, ha ő hamis,
vigyáz a fényre alva is,
zenél hallgatva is,
csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
minden, ami van, fáj a szív a szívének
és ami nincs, az is.
