
A 2021-es NYÍLT NAPUNK PROGRAMJA! Várunk szeretettel!
Kedves nyolcadikosok, kárpátaljai diákok és szülők!
Iskolánk 2021. október 19-én és 20-án tartja idén nyílt napját!
A következő képzések közül választhatsz (A képzés nevére kattintva olvashatsz is bővebben az adott szakmáról!):
- Kereskedő és webáruházi technikus (tervezett képzés)
- Közlekedésautomatikai technikus
- Logisztikai technikus
- Vasútforgalmi szolgálattevő technikus
- Közszolgálati technikus
A nyílt nap programja a következőként fog alakulni október 19-én és 20-án is:
7:45-től az aulában már szakmai standokkal várunk Benneteket, ahol bátran kérdezhettek a képzéseinkről. Erre a program végéig lesz lehetőségetek
8:00-8:25-ig az aulában regisztrálhattok.
8:25-8:40 Vass Levente igazgató úr tart intézményi tájékoztatót az ebédlőben, ahol az előadás végén kérdéseket is tehettek fel.
8:40-9:05 Szabadon nézelődhettek, és érdeklődhettek az aulában felállított szakmai standoknál, bátran kérdezhetitek diákkísérőinket is.
9:05-9:50 Óralátogatás: Bemehettek szakmai és egyéb órákra, élőben is megtekinthetitek, hogy hogyan zajlanak nálunk a tanórák.
10:05-10:50 Óralátogatás
11:00-11:45 Óralátogatás
A rendezvény végén adjuk ki a részvételről az igazolásokat azoknak a diákoknak, akik igénylik.
Helyszín: 4625 Záhony, Kárpát út 4.
A vasútállomás főépületéből kilépve csak egyenesen kell haladni kb. 700 métert, és bal oldalon lesz az iskola.

A regisztráció lezárult, a nyílt napunk véget ért. Köszönjük azoknak, akik eljöttek, és megtiszteltek minket jelenlétükkel.
Your Might Also Like
-
Ilyen volt a Kandó Feszt 2025!
2025-06-09 by admin -
KANDÓ FESZT – Nyílt nap újratöltve! – 2025
2025-05-21 by admin -
Pénz7 – 2025
2025-02-14 by admin -
2024 Nyílt napok – program
2024-11-11 by admin -
KANDÓ FESZT – Nyílt nap újratöltve! – 2024
2024-05-29 by admin -
Kandó-hét 2024
2024-04-22 by admin







