Hírek

Különleges lánykérés - Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Rendkívüli hír: Különleges lánykérés! ?

Szerző: Rutkai Krisztina

A mai napra iskolánk csapata egy különleges felkérést kapott. Tancsik Róbert, mint régi kedves diákunk, azzal fordult hozzánk, hogy ő bizony szeretné a barátnője, Halász Brigitta kezét megkérni, és mindezt nem akárhogy. Robi 2013-ban végzett Közlekedésüzemvitel-ellátó képzésünkön intézményükben és jelenleg a vasút kötelékeiben vasútforgalmi szolgálattevőként dolgozik. Éppen ezért szerette volna, ha megörökítjük számukra ezt a nem mindennapi eseményt, és hol máshol, mint a munkájához kapcsolódóan a záhonyi vasúti állomáson.

A felkérésnek örömmel tettünk eleget, hiszen Robi nemcsak régi, szívünknek kedves diákunk, de 2013-ban Kandó-plakett elismerésben is részesült. Ezt a díjat azok a végzős tanulók kaphatják, akik tanulmányi eredményükkel, és közösségi munkájukkal kiemelkednek.

Na de térjünk is vissza a mai napra...

A haditerv szerint a mit sem sejtő leendő menyasszony a 2020. október 10-én a 9:20-as vonattal érkezett a záhonyi vasútállomásra. A fedő sztori szerint egy vöröskeresztes találkozón kellett volna részt vennie, ami természetesen csak az ürügyet szolgáltatta.

A rokonság is szeretett volna szemtanúja lenni a különleges lánykérésnek, ezért ők elrejtőzve és feszülten várták az állomás épületében a leendő ara érkezését. Az éppen szolgálatot teljesítő vasutas kollégák pedig kíváncsian fürkészték az eseményeket. Mi mint a stáb tagjai elég feltűnőek voltunk kamerákkal felszerelkezve, ezért a növényzet mögött lapultunk meg, és megvártuk, amíg a menyasszony az állomás főbejáratához ért.

Ebben a pillanatban a család és mi is elhagytuk a rejtekhelyünket, és tűkön ülve vártuk a történéseket.

Robi ekkor letérdelt, és feltette a nagy kérdést: Hozzám jössz feleségül?

A lélegzet megállt, egy pillanatra a levegő is megfagyott, és minden tekintet rájuk szegeződött. Tűkön ülve várta az egész állomás a végkimenetelt.

Brigitta a szájához kapta a kezét, és boldogságtól csillogó szemekkel érkezett is a válasz: IGEN.

Robi örömmámorban úszva felhúzta Brigitta ujjára a gyűrűt, átadott egy csokor színpompás virágot és egy csókkal pecsételték meg az eljegyzést.

A családtagok és barátok meghatottan gratuláltak az ifjú párnak, szem nem maradt szárazon.

Ezután még készítettünk néhány fotót Záhony nevezetes fekete gőzmozdonya előtt és az állomás épületével a háttérben, aztán az ifjú jegyesek a családdal karöltve elindultak ünnepelni.

Gratulálunk az eljegyzésetekhez és sok boldogságot kívánunk, örülünk, hogy részesei lehettünk, ennek a csodálatos eseménynek.

Fotók: Rutkai Krisztina

A pillanat, amikor tudatosult a leendő arában, hogy ő most nem vöröskeresztes gyűlésre érkezett...