
Kandó Feszt – Nyílt nap újratöltve! – Ismét sok érdeklődő látogatott el hozzánk!
2023-06-08by admin
2023. június 5-én reggel 8:30-kor iskolánk kapui ismét kitárultak az érdeklődő általános iskolák diákjai felé, akik idén a Kandó Feszt – Nyílt nap újratöltve! névre keresztelt rendezvényünkön tekinthettek be intézményünk életébe.
Az aulában vártuk a látogatókat, ahol helyet kapott az East West Intermodális Logisztikai Zrt., a FirstPhone és a Nyíregyházi Egyetem standja is. Az egyetem asztalánál érdekes kísérleteknek lehettek szemtanúi a diákok.
Programok:
A rendőri, honvédelmi pálya iránt érdeklődők kipróbálhattak légfegyvereket, rendészeti eszközöket, nyomozós játékot és önvédelmi fogásokat is elsajátíthattak. A Honvédsuli jóvoltából lézerharcban mérhették össze erejüket a csapatok és Airsoft légfegyverekkel is lőhettek.
Nem mindennapi látványosságként felülhettek Hegedűs Gyula bácsi fantasztikus és különleges velocipéd kerékpárjaira.
A vasút iránt érdeklődők megtapasztalhatták a mozdonyvezetés élményét szimulátorral, illetve vasúti hangosbemondó feladatban is részt vehettek.
Szakköreinkhez kapcsolódóan irányíthattak Lego robotokat, célba lőhettek íjakkal, de még egy hazugságvizsgálót is tesztelhettek. A látogatók a Digitális Közösségi Alkotóműhelyt is megismerhették, amelyben egy ott készült játékkal, a Láda kincsével is játszhattak.
Az izgalmakra vágyók elmés feladványokat oldhattak meg, és zárkombinációkat találhattak ki a logisztikai szabadulószobában.
A pénzügyi világ iránt érdeklődők játszhattak az iskola saját fejlesztésű Gazdálkodj Kandósan! című humoros társasjátékával.
De nem csak ez volt igazán szórakoztató, hanem a tornaterem is, ahol különböző szimulációs látásmódosító szemüvegekkel egy akadálypályán mehettek végig, vagy egy normál esetben egyszerű formaillesztő játékot rakhattak össze a diákok, ami ezzel a speciális szemüveggel nem is volt olyan egyszerű.
A Kinect mozgásszenzoros játéknál versenyezhettek a tanulók különböző sportágakban.
A napot rendészeti képzésben résztvevő diákjaink lélegzetelállító bemutatója zárta, majd végül a programokban résztvevő vendég diákok Tálosi János, az East West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója, valamint Szilvási Tibor, a FirstPhone ügyvezetője által felajánlott nyereményeket vehettek át.
Köszönetnyilvánítás
- Köszönjük a vendég diákoknak, szüleiknek, tanáraiknak, hogy jelenlétükkel megtisztelték az eseményt, és reméljük, hogy sikerült örömteli emlékekkel gazdagítanunk őket.
- Külön köszönettel tartozunk Hegedűs Gyula bácsinak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az általa készített elképesztő velocipéd kerékpárjait.
- Óriási taps, és hála illeti diákkísérőinket és a helyszíneken segédkező lelkes tanulóinkat a maximális helytállásért. Köszönjük rendész diákjainknak, valamint felkészítőiknek, Markó Lászlónak és Lesku Istvánnak a lélegzetelállító önvédelmi bemutatót.
- Rendkívül hálásak vagyunk Tálosi Jánosnak, az East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának, és Szilvási Tibornak, a FirstPhone ügyvezetőjének, hogy ajándékokkal támogatták rendezvényünket, valamint a Nyíregyházi Egyetemnek, hogy a diákok továbbtanulását jelenlétükkel és bemutatójukkal ösztönözték.
Fotó: Bak Roland 10.A
Videó: Dienes Dávid 5/13.A
Tag: iskolai rendezvény, nyílt nap
Your Might Also Like
-
Pénz7 – 2025
2025-02-14 by Vass Levente -
2024 Nyílt napok – program
2024-11-11 by Vass Levente -
KANDÓ FESZT – Nyílt nap újratöltve! – 2024
2024-05-29 by admin -
Kandó-hét 2024
2024-04-22 by admin