Diákújságíróink cikkei

Dr. Béres József, a magyar szuperhős

Szerző: Szabó Dominika 11.C

„Soha egyetlen embertársam életéről nem akartam, nem akarok és nem is tudnék lemondani. Más a dolgom a világban.”

Dr. Béres József idézetével kezdeném, ami napjainkra szállóigévé vált. Már a címből is rájöhettél arra, miről lesz szó ebben az írásban. Kollégiumunk névadója, Dr. Béres József idén, azaz 2020.02.07-én ünnepelte volna a 100.születésnapját. Ennek tiszteletére pedig egy kisebb műsorral készültek iskolánk tanárjai és diákjai, én pedig erre az alkalomra írtam meg ezt a cikket. Na de vajon miért nevezhetjük őt szuperhősnek?

Záhonyban született 1920. február 2-án, általános iskolai tanulmányait is itt végezte. Ezek után szintén Záhonyban a fűrésztelepen, mint gyári munkás dolgozott. Kecskeméten kertészetet tanult, majd ezután egy évvel bevonult katonának, mindeközben levelező úton, Kassán folytatta tanulmányait, de félbe kellett hagynia, mert kikerült a frontra, ahonnan bal karjára és vállára lebénult. A tudós 28 éves korában érettségizett Nyíregyházán, valamint 45 évesen szerzett agrármérnöki diplomát. 1968-ban agrobiokémiából és általános élettanból Summa cum laude doktori címet szerzett. A nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítmény megalkotására 1972-ben került sor, a Béres Csepp nevet pedig ő adta neki. A hatóságok perbe fogták, börtönnel fenyegették, ha a készítményét továbbra is terjeszteni szándékozik. Nem sokkal később bűnvádi eljárás indult ellene. A feltalálót nem érdekelték ezek a vádak, mert látta azt, hogy mennyi emberen segített és segíthet még a készítménye. Az idézetből is bebizonyosodik, hogy ő embertársai életének megmentéséért élt.

Azt hiszem most már rá térhetünk arra, miért is pont ezt a címet kapta ez a cikk. Szerinted ki az igazi hős? Az, aki a képregényekben megmenti a világot, vagy esetleg segít egy öreg néninek átkelni az úton? Sorolhatnánk jó tetteket, mert mindenkinek mást jelent ez a megfogalmazás. Dr. Béres Józsefnek nem volt szuperereje, de óriási tudással rendelkezett, amelyet embertársai megsegítésére használt, ezért kimondhatom, hogy Ő egy igazi hős volt. Nem kellett neki több, mint a bátorság, mert nem rendítette meg a politika, a szocialista hatalom, akik azon voltak, hogy megtörjék népszerűségét, hírnevét vagy megakadályozzák, hogy a készítménye gyarapodjon és terjedjen. Bátor volt, mert kiállt mindamellett, amit saját maga hozott létre, csak is azért, hogy másokon segítsen, mondhatjuk továbbá azt is, hogy alázatos, elszánt és tiszteletre méltó személy volt, akire egész Magyarország büszke lehet.

Minél több helyről gyűjtöttem információt Dr. Béres József életéről és munkásságáról, annál jobban ékelődött be a szívembe ennek a fantasztikus tudósnak a személyisége. Nem könnyű kifejezni azt, hogy mennyire jó ember lehetett. Én ki tudom jelenteni, hogy egy igazi hős nevét vette fel kollégiumunk, és mindannyian büszkék lehetünk rá.