Hírek

Kiemelkedő eredményt értek el diákjaink a fekvenyomó diákolimpia tokaji elődöntőjén

Iskolánkból 8  tanulóval, négy leány és négy fiú sporttolóval neveztünk be a fekvenyomó diákolimpia  elődöntőre, melyet 2020. február 15-én Tokajban rendezett meg a Magyar Diákolimpiai Szövetség. Sajnos egy fiú sportolónk megbetegedett így nem tudott részt venni a megmérettetésen.  Kora reggel indultunk a Kisvárdai SZC mikrobuszával a sporteseményre, melyet a tokaji középiskola sportcsarnokában rendeztek meg. Az ünnepélyes megnyitón Tokaj polgármestere Posta György úr köszöntötte a közel száz fő sportolót és kísérőiket. A rendezvényt a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke Rónaszéki András nyitotta meg, és kívánt jó eredményeket a sportolóknak. A versenyt a leányok  kezdték meg egyéni és csapatversenyben, mely 13:00-ig tartott. Iskolánk leány sportolói kicsit megilletődötten versenyeztek, elmaradtak egyéni legjobb teljesítményüktől, de így is szép eredményt értek el. A fiúk megmérettetésére  délután került sor, ahol magabiztos versenyzéssel egyéniben és csapatban is kiemelkedő eredményt mutattak.

Eredmények:

Név súlycsoport / kg teljesítmény elért helyezés 
leányok
Káté Kamilla 63 40 IV. csapatban

II. helyezés

Simon Cintia 84 40 III.
Szabó Dominika Júlia -63 40 I.
Tóth Anikó -52 30 II.
fiúk
Albert Ernő 59 75 II. csapatban

I. helyezés

Iván László 66 102,5 I.
Jónás Ádám 59 95 I.

Köszönjük a fenntartónak a Kisvárdai SZC-nek, hogy rendelkezésünkre bocsájtották a mikrobuszt, mely nagymértékben megkönnyítette a versenyre való utazást és hazaérkezést, hisz késő este 7:30 –ra értünk haza. A verseny végén iskolán diáksport egyesülete vacsorával vendégelte meg a sportolókat Nyíregyházán. Minden résztvevő versenyzőnek gratulálok,  jó felkészülést kívánok az országos döntőre. Iskolánk vezetője Bodnár Attila Sándor a kiemelkedő teljesítményt igazgatói dicsérettel jutalmazta a tanulóknak.

Szerző: Kovács Sándor