Diákújságíróink cikkei

Egy szórakoztató könyvsorozat a középiskolába készülőknek

Szerző: Hamza Elizabet 9.B

A Szent Johanna gimi életem első könyve, ami érdekelt és megérintett
Még nyolcadik elején lehetett amikor, a magyar tanárunk mondta, hogy ez a történet nekünk való, és hogy „sürgősen” olvassuk el, mert ebben a történetben magunkra ismerhetünk.
Már aznap elmentem a Városi könyvtárba ahol kikölcsönöztem az első kötetét. Nem is hittem volna, de magával ragadó történet, igazán humoros, rengeteget nevettem mire a végére jutottam az első kötetnek.
Egy visszahúzódó csendes és lány, és menő gördeszkás srác.
Egy szomorú emos lány, és a raszta hajú fiú.
Egy mindenevő bolondos vicces fiú, és az iPhone megszállott srác.
Egy mániákus okos győztes lány.
És a két kocka srác.
Az elképesztő zsenipalánta érvényesül, az osztály eközben egyre jobban összekovácsolódik.
Renáta érdeklődése Ádám iránt szerelemmé változik; vágyakozás, reménykedés, féltékenység, csalódás, aztán ismét reménykedés között őrlődik, mert a fiú viselkedése egyáltalán nem egyértelmű…….
Minden kezdet nehéz, de együtt könnyebb, és ha mégis úgy érzed, hogy egyedül vagy, mindig számíthatsz a barátokra. A remény mindig veled van, mert együtt minden akadályt legyőzünk az élet útvesztőjében.

Ha elkezded, biztosan nem tudod letenni! Tuti, hogy függővé válsz! Egy sorozat a való életről. Egy sorozat, amely itt és most játszódik.
Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna. Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások.
A történet rólad is szól! 😉