Hírek

Szakmák Éjszakája a Kandóban – 2019

2019. április 12-én pénteken megrendezésre került a Szakmák Éjszakája intézményünkben, melynek idén először adott otthont iskolánk. Este 18 órától 22 óráig vártuk a látogatókat. Rengeteg érdekes, az iskolánkhoz és az általunk oktatott képzésekhez kapcsolódó programmal készültünk.
A látogatók a regisztrációt követően kaptak egy menetlevelet, amelyen 9 pálya szerepelt és legalább 5-öt teljesíteni kellett ahhoz, hogy a végén egy kis ajándékban részesüljenek. Ezzel természetesen nem volt gond, hiszen kicsik és nagyok egyaránt élvezték a végrehajtandó feladatokat és még túl is teljesítettek.
Az este nyitányaként megtekinthették a látogatók diákjaink látványos nagy sikert aratott önvédelmi bemutatóját, majd elindulhattak feladatokat megoldani és kipróbálni.


Az este slágere egyértelműen a lövészet volt, mindenki ki akarta próbálni.


A rendészeti eszközök is népszerűek voltak, főleg amikor egy pajzsot is püfölhetett a látogató.

A vasúti szekció sem maradt el a többitől ami a látnivalókat illeti, itt a mozdony szimulátort és vasúti forgalomirányítást próbálhattak ki.


A logisztikai feladatoknál dobozokat pakolhattak, hogy minél hatékonyabb legyen az áruszállítás, és érdekes feladatokat oldhattak meg a vendégek.


A közgazdasági feladatoknál különleges fejtörőkkel készültek az oda látogatóknak.


A kütyük szerelmesei megnézhették és akár irányíthatták is a Kandó botokat, iskolánk Lego robotjait.


Az elsősegély nyújtó állomáson pedig realisztikusan hátborzongató sérüléseket láthattak el az arra vállalkozók.


Bár első alkalommal került megrendezésre iskolánkban a Szakmák Éjszakája, úgy véljük a várakozásokhoz hűen remekül sikerült. Pedagógusaink és diákjaink több hetes munkája fekszik a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában, akiknek ezúton is köszönjük a szervezést, és a közreműködést. Reméljük azok, akik ellátogattak hozzánk, legalább olyan jól érezték magukat, mint ahogyan mi.

A Kandó Bankók is hamarosan elkészülnek, jelezzük majd.