Diákújságíróink cikkei

Vasútforgalmi szolgálattevő technikus - Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

Ezért döntöttem jól, amikor a vasútforgalmi szolgálattevő szakképzést választottam

Az ember életében fontos szerepet játszik a pályaválasztás, ám fiatalon ezt kevesen tudják eldönteni. Én is így voltam ezzel. Szerettem volna, ha szakma van a kezemben, de még nem igazán tudtam eldönteni mi érdekel igazán. Mivel én határon túli magyar vagyok mindenképpen olyan iskolát szerettem volna választani, ami Magyarország területén helyezkedik el. Számomra a Kandó tűnt a legmegfelelőbbnek, hiszen közel van a határhoz.

Ha bármely döntésed amellett szólna, hogy akár a mi iskolánkba, akár más szakgimnáziumba jelentkeznél Kárpátaljáról ELENGEDHETETLEN, hogy minden Magyarországon használandó fontos iratod (személyigazolvány, lakcímkártya, Taj- kártya, adóigazolvány stb.) rendben legyen.

Én a vasúti képzéseken belül a forgalmi szolgálattevő képzést választottam. Bár az elején nem igazán tudtam mire vállalkozom, de ez idővel meglepő kíváncsiságba és érdeklődésbe fordult. Néhány szakmai tantárgy, mint a forgalmi ismeretek vagy jelzési ismeretek érdekfeszítő információkat tártak elém. Bár ezek nyelvezete elég kacifántos, de hozzá lehet szokni és meg lehet tanulni értelmezni.

A továbbiakban ezzel a végzettséggel (ami az én esetemben 4+1 éves képzés) úgy vélem jó néhány elhelyezkedési lehetőségem lesz. A jövőben szeretném ezt az egyetemi tanulmányokkal folytatni, de akár már lehetőségem is nyílhat arra, hogy munkába álljak a MÁV-nál. Csak buzdítani tudom azokat a fiatalokat, akik a közlekedés bármelyik ágán szeretnének tovább tanulni. Véleményem szerint stabil jövedelmet szerezhetsz ezzel a végzettséggel hiszen
• ha maradsz vasútforgalmi szolgálattevő a MÁV-csoportnál a pótlékokkal és cafateriával együtt akár 280000-320000 Ft. között is kereshetsz, de számos álláshirdetés közül válogathatsz. Ezzel kapcsolatban a MÁV-csoport honlapján is tájékozódhatsz.
• ha diplomával futsz neki az álláskeresésnek mint közlekedésmérnök vagy villamosmérnök, építőmérnök, építészmérnök, gépészmérnök, logisztikai mérnök, környezetmérnök, informatikus, mérnökinformatikus, közgazdász, az nyilván a keresetedet is megnöveli.

A képzésről bővebben itt olvashatsz.

Szerző: Kiss Olívia Tímea